Szombaton rendezték meg a hagyományos halfőző népünnepélyt Baja főterén. Az idén több mint kétezer bográcsban főtt a halászlé. A bográcsokban körülbelül 20 tonna hal főtt, amihez sok hagymát és pirospaprikát használtak fel. A rendezvényre majdnem 50 ezren érkeztek a városba. Nyolcadik éve minden július második szombatján megrendezik Baja legnagyobb látogatottságú eseményét: a halászlé ünnepét.

A szervezők szerint a halfőző ünnep ötlete a városból származó Szentiványi Gábor, jelenlegi londoni nagykövet javaslata volt, aki azt mondta: Baja a fennállásának háromszázadik évfordulóját akkor ünnepelhetné meg méltó módon, ha főterén legalább 300 bográcsban főne a halászlé. Az 1996-os első rendezvényen 460 tűzhely volt, a főzők száma azonban évről évre nőtt: 2000-ben már 2017 bográcsban forrt a hallé. Azóta ez a keretszám mindig betelik, és mivel további bővítésre nincs lehetőség, több százan előjegyzésben várnak arra, hogy valaki ne hoszszabbítsa meg az asztalbérleti jogát.

Béres Béla, a rendezvény főszervezője tudósítónknak elmondta: a bajai halfőző népünnepély azért kuriózum, mert valójában nem főzőverseny és árusítás, hanem egy óriási, családias összejövetel, amelyen visszatérő külföldi vendégek is részt vesznek – például Ausztráliából, Kanadából, Németországból.

A bajai és a tiszai halászlé elkészítése alapvetően különbözik egymástól. A tiszai halléhez először apró halakból sűrű, paszszírozott alaplé készül, ebbe főzik bele a nemes halakból vágott szeleteket. Elkészítése több óra. A bajai halászlé egy órán belül megfő, mert nem csinálnak hozzá alaplevet, a hagyma és a hal egyszerre kerül a bográcsba, s együtt forr az őrölt paprikával. A dunai hallét – a vízimolnárok hagyományai szerint – tésztával eszik. A benne főtt halat sok helyütt második fogásként tálalják.

Népszabadság

Oszd meg a bejegyzést másokkal:
  • Print
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • blogtercimlap
  • email
  • LinkedIn
  • Linkter
  • Netvibes
  • PDF
  • Propeller
  • RSS
  • Suggest to Techmeme via Twitter
  • Technorati
  • Tumblr
  • Twitter
  • Twitthis
  • Yahoo! Bookmarks

Kapcsolódó bejegyzések:

 



Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. KLIKK IDE!


Videó

Fotók

EFOTT

Rádió


Daniels Cafe bajai kávézó

Naptár

május 2012
H K S C P S V
« jan    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Most online:

Users: 6 Guests

Copyright BAJAI HALÁSZLÉFŐZŐ NÉPÜNNEPÉLY 1996-2007 | bajai halászlé