
|
Nos szóval az van, hogy hazaértem. Ahogy többen is megírták most hétvégén volt a XII. Halászléfőző Népünnepély Baján. Ez egy két napos rendezvény, a hal, a bor és a zene hármas bűvkörében. A pénteki nap ilyen bemelegítő nap volt, – mint írtam korábban is – játszották a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt. Még aznap este az egyik buli sátorban játszott a Madarak nevű Rock n’ Roll formáció, és nem utolsó sorban a Petőfi-szigeti Party Arénában volt buli ahol fellépett többek közt James Cole, JayDee (NL), TommyBoy, Budai, Newl… |
|
Na hazaértünk. Pár részes folytatásos memoárban emlékezünk meg a tuti 4 napról. Ez az első nap, szombat. Intro, első ütközet a természetben, majd pedig félelem és reszketés Baján, Korda Gyurival. |
|
Elmaradt a Ganxsta koncert. A hülye fejüket, ha ezt tudom, nem száguldok végig az országon a kisteherautómmal, küzdve az elemekkel, és inkább a bajai halászléfőzőt választom. Bár szerintem ott is beköszönthetett az eső. Persze minden évben elmossa. Bár ez fizika, hiszen a magas páratartalmú levegőben a cseppképződés, illetve a pára lecsapódása a szilárd szennyező anyagokon kezdődik meg. Nyáron általában magas a páratartalom. A rengeteg bogrács alatt (biztos az idén is rekordot döntöttek) egész nap ég a tűz, száll fel a füst, a légkörbe rengeteg szennyező anyagot juttatva, tökéletes környezetet biztosítva a pára lecsapódásra és az eső kialakulására. |


