
|
Szombaton ismét ünnepel Baja. Immár ötödször rendezik meg a mára már messze földön híres halászléfőző népünnepélyt. Az idei, minden csúcsot megdöntő össznépi ünneplésre, halászléfőzésre legalább negyvenezer embert várnak. A regisztrált halfőzők száma 2014, valószínűleg kevés család lesz Baján, ahol szombaton nem hal kerül az asztalra. |
|
A DataNet Rt., az Emitel Rt. és a Virtuarium Informatika együttműködésében július 11-ei III. Bajai Halászléfőző Fesztivál Web-oldala már napok óta elérhető az interneten a www.halaszle.datanet.hu címen, ezáltal a föld minden pontjáról lehívhatók a város legjelesebb ünnepségéhez kapcsolódó információk, beszámolók- tudtuk meg a szervezők sajtótájékoztatóján. |
|
Ha költő lennék, városunk: – és a hallé- iránt érzett, túlhajtott szerelemtől fűtve bizonyára magasztos mondanivalójú ódát írnék arról a lakomával egybekötött, múlt évi népünnepélyről, ahol kedvem szerint csuda jól éreztem magam. Annyira, hogy a napkelte közeledtéig kitartók lelkesült résztvevői közé tartoztam. Igazi népünnepély volt az a nap, hírét máig nem mosta el az eső, pedig azóta sok víz elfolyt a Dunán. |
|
Ez is lezajlott, szerencsésen, vidáman. Köszönet illeti a szervezőket és közreműködőket, akik nem kis feladatot vállaltak és láttak el, hogy minden zökkenőmentesen, gördülékenyen menjen. Elsorolni is nehéz lenne, mi mindent kellett megszervezni, manuálisan elintézni, a hal biztosításától a szemét eltakarításáig. Külön dicséret illeti a meteorológusokat, akik nemcsak az időjárást találták el, hanem az időpontot is: épp akkora sütött ki a nap, amikor kellett és kitartott a jó idő, amíg csak kellett. De nem ezért ragadtam írógépet. Az előzetes hírverésben s menet közben is sok nyilatkozat hangzott el, sok írás jelent meg, s ezekben gyakran a halászlé mellett szerepelt a „hallé” megnevezés is: „nem a halász levét esszük, hanem a halét”. |
|
Nosztalgiavonattal háromszáz német turista érkezett volna Bajára a halfőző ünnepségre, de a városban és közvetlen közelében nem volt ennyi vendég számára elegendő, megfelelően modern színvonalú szállodai hely! – Az ünnepség sajtótájékoztatóján hangzott el ez az információ, amely jelen időben ugyan bosszantó, mégis a jövőre nézve Baja turisztikai vonzerejét igazolja, s a lehetőségeit jelzi. |
|
Tíz nappal a várva várt össznépi halfőzés előtt Béres Bélát, a bajai népünnepély „gazdáját” arra kértük, tájékoztassa olvasóinkat az immár ország-világ előtt ismertté vált rendezvény előkészületeiről. |


