Az elmúlt évtizedben sajátos jelenség fedezhető fel Magyarországon: tömegesen tűnnek fel, különböző helyi fesztiválok, falunapok, városi identitást erősítő nagyrendezvények. A felületes szemlélő számára hagyományápolásról, illetve a hagyományok újraélesztéséről van szó.

Alaposabban vizsgálva a jelenséget rájövünk, hogy más értelmezéseket is lehet találni. 1996 óta minden év júliusának második szombatján Baja belvárosa egyetlen nagy piknikké változik. Ez a hatalmas szabadtéri rendezvény, a Népünnepély – ahogy évek során rögzült és márkázódott az elnevezés – rendkívül gyorsan országos és nemzetközi ismertségre tett szer. Napjainkban nemcsak messze földről özönlenek ide látogatók, hogy valamelyik felkínált szerepet – vendéglátó, vendég, bámészkodó, kereskedő, szereplő, kutató – magukra vegyék, de a Bajai Népünnepély a várossal kapcsolatban felmerülő asszociációk egyikévé is vált.

A rendezvény kitűnő lehetőséget biztosít a teammunkára és tudományos kutatásra a néprajz, kulturális antropológia, közösségfejlesztés területén. Ezt igazolják Brachinger Tamás és Béres Béla szinte a kezdetektől végzett kutatásai és publikációi. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az eltelt több mint 10 évben 18 (!) szakdolgozat született a témát különböző nézőpontokból megvizsgálva. Pusztai Bertalan, a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének adjunktusa vezetésével 2003-ban indult „Ünnepek, hagyományalkotás, turizmus” címmel kutatás, terepül a bajai halászléfőző népünnepélyt választva. A teammunkát minden évben elméleti felkészülés előzte meg. A két-három napos angol nyelvű tanácskozások Neill Martin (University of Edinburgh) előadója vezetésével zajlottak, jó felkészülést nyújtva a júliusi, helyszínen végzett, a kulturális antropológia módszertanát és szemléletét alkalmazó munkához. A kutatások eredményeként 2007. decemberében jelent meg a „Halászléfőzés Baján” című tanulmánykötet, amely magyar és angol nyelven hat értékes munkát közöl.

A kötet felvezető tanulmányát Pusztai Bertalan, „Bajászlé, identitás, harmonizáció és márkázás a Bajai Népünnepélyen” címmel jegyzi, őt követi Neill Martin, „Jöjjön egyen halászlevet velünk! A bajai fesztivál, mint látványosság és performansz” című dolgozata. Vukov Veronika írása a bajai halészléfőző fesztivál jelentésváltozásaival foglalkozik, Lengyel Orsolya pedig a népünnepélyt, mint a társasági élet színterét közelíti meg. Felföldi Edit az etnográfiai terepmunka során készült fényképfelvételek között válogatott és mozaikszerűen rögzítette a képek kiváltotta asszociációkat. A zárótanulmányban Elekes Dóra a kutatói gondolkodás állomásait mutatja be a bajai halászléfőző fesztivál antropológiai vizsgálata során. A kötet jelentőségét növeli Pusztai Bertalan által használt és rögzített széles irodalomjegyzék, amely jó alapot jelenthet a további kutatásokhoz.

A kötet megjelenését támogatta az University of Edinburgh, a Szegedi Tudományegyetem a Turizmus Zrt., Baja Város Önkormányzata, Devitió Hungarorum Alapítvány, József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Ház, valamint Béres Béla, Martonosi Attila, Horváth Gábor (Alaplé) és Bodnár István (KGYB).

Ifj. Pusztai Bertalan – a bajai kutatásvezető kisfia – a 2003-ban kezdődött terep- és feldolgozó munka hatására alkotta meg a halászlé és a Baja szavak felhasználásával a „Bajászlé” elnevezést, amely nyugodtan alkalmazható a lé helyi változatára és méltán vonult be a szakirodalomba.

A kötet egyik szerkesztője, Pusztai Bertalan a Szegedi Tudományegyetem adjunktusaként módszertani, antropológiai és folklorisztikai tárgyak oktatásával foglalkozik. Érdeklődési területe a kortárs kultúrakutatás elméleti és módszertani kérdései mellett a vallás, etnicitás, turizmus lényeges kérdései. A Jyvaskylai Egyetem (Finnország) Európai Etnológiai Doktori Iskolájának hallgatója.

Oszd meg a bejegyzést másokkal:
  • Print
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • blogtercimlap
  • email
  • LinkedIn
  • Linkter
  • Netvibes
  • PDF
  • Propeller
  • RSS
  • Suggest to Techmeme via Twitter
  • Technorati
  • Tumblr
  • Twitter
  • Twitthis
  • Yahoo! Bookmarks

Kapcsolódó bejegyzések:

 


5 hozzászólás: “Béres Béla: Kutatások Bajászlé országban”

  1. Farkas Attila: Nagyon fontos az ízek harmóniája - Baja Story :

    [...] Lévai Ferenc: Fontos árucikk lett a néptáplálék • Nagyon fontos az ízek harmóniája • Béres Béla: Kutatások Bajászlé országban • Hogyan horgászol? • Országos Hallakomák Versenye: Baján a hal körül forog a világ • [...]


  2. Béres Béla: Kutatások Bajászlé országban - Baja Story :

    [...] Lévai Ferenc: Fontos árucikk lett a néptáplálék • Nagyon fontos az ízek harmóniája • Béres Béla: Kutatások Bajászlé országban • Hogyan horgászol? • Országos Hallakomák Versenye: Baján a hal körül forog a világ • [...]


  3. Országos hallakoma Baján - Baja Story :

    [...] Lévai Ferenc: Fontos árucikk lett a néptáplálék • Nagyon fontos az ízek harmóniája • Béres Béla: Kutatások Bajászlé országban • Hogyan horgászol? • Országos Hallakomák Versenye: Baján a hal körül forog a világ • [...]


  4. Országos Hallakomák Versenye, Baja Petőfi-sziget: Program - Baja Story :

    [...] Lévai Ferenc: Fontos árucikk lett a néptáplálék • Nagyon fontos az ízek harmóniája • Béres Béla: Kutatások Bajászlé országban • Hogyan horgászol? • Országos Hallakomák Versenye: Baján a hal körül forog a világ • [...]


  5. Nehéz a boldogságtól búcsút venni: Országos Hallakomák Verseny és Apostol koncert volt Baján - Baja Story :

    [...] Lévai Ferenc: Fontos árucikk lett a néptáplálék • Nagyon fontos az ízek harmóniája • Béres Béla: Kutatások Bajászlé országban • Hogyan horgászol? • Országos Hallakomák Versenye: Baján a hal körül forog a világ • [...]



Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. KLIKK IDE!


Videó

Fotók

EFOTT

Rádió


Daniels Cafe bajai kávézó

Naptár

május 2012
H K S C P S V
« jan    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Most online:

Users: 3 Guests

Copyright BAJAI HALÁSZLÉFŐZŐ NÉPÜNNEPÉLY 1996-2007 | bajai halászlé