|
A régi idők, mai napok halászatáról kérdeztük Lévai Ferencet, a Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsa társelnökét, az Aranyponty Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki a bajai hallakoma egyik kísérő rendezvényének, „A LÉ” Halak és borok a terített asztalon című gasztronómiai előadássorozatnak az egyik előadója lesz.
- Melyek az első írott emlékek a honi halászatról?
- Az elsõ írásos emlékek még a magyarok folyóközi tartózkodásának idejéből szólnak. Utazók jegyzik fel, hogy a magyarok télen állataikkal a folyók mellé húzódnak és halászattal töltik a telet. Ezt követik a Kárpát-medencei letelepedést követő kolostoralapításoknak jutott halászó helyekről szóló adománylevelek.
- Milyen eszközökkel halásztak régen? Használják-e ezeket ma is, vagy ezekhez hasonlóakat?
- A régi idők halászati eszközei, a különféle rekesztések, vejsze, varsa, majd később a nagyhálós, gyalom a mai napig megőrződtek, és átalakult, modern formában használják õket. Természetesen bővült a szerszámhasználat köre, némelyek a fejlődéssel eltűntek vagy tilossá váltak (például a szigony) és újak alakultak ki (tükörháló).
- Van-e adat a régi idők halfogyasztásáról?
- Az alföldi vízjárta területek halbősége mindenki számára hozzáférhető volt az 1800-as években kezdődő lecsapolásokig. Ezeken a területeken a leggyakoribb néptáplálék egyike volt a hal. A 16-17. századi Szegeden 4000 halfeldolgozással (szárítás, sózás, halhasítás) foglalkozó ember volt. Korabeli szegedi mondás: A hal nem étel, az asszony nem ember. A főúri papi asztalok mindennapi eledele volt már csak a gyakori böjtök miatt is a hal, amelynek halászatához külön halászó helyeket adományoztak eleink. A néptáplálék később fontos kereskedelmi árucikk lett, Különösen a vizák és egyéb tokfélék voltak keresettek.
- Van-e adat Baja vagy a bajai régió halfogyasztásáról?
- Az Európai Unió átlagfogyasztása évi 24 kg/fõ, a világátlag 18 kg/fõ. A becslések szerint a bajaiak évente 40-60 kg/fõ közötti mennyiséget fogyasztanak.
- Változott a halételek elkészítése a régi időkhöz képest? Manapság szinte csak a rántott halat, a sült halat és a halászlét ismerjük…
- Sajnos alapvetõen nem, de egyre több étterem, vendéglátóhely tart az étlapján halat, és a turizmus is kedvez a változatosabb halételek elterjedésének. A halfeldolgozók fejlõdése is a választék irányára hat: a füstölt, elõfeldolgozott, pástétomnak, sûrítménynek feldolgozott halak aránya évrõl-évre nõ.
- „Az elmúlt 50 év hatalmas korszaka a magyar halászatnak, s elődeink, tanítómestereink korszakos munkát végeztek. A modern halszaporítás, haltenyésztés, tógazdálkodás európai szintű alapjait Magyarországon rakták le” – nyilatkozta egy interjúban. Milyen a helyzete most a halgazdaságoknak?
- A halgazdaságok mai helyzete a többi állattenyésztési ágazathoz képest (sertés, baromfi, marha) jónak mondható, de a hazai versenyképesség romlása, az energia, szállítás, munkabér, közterhek drasztikus emelkedése nehezíti az ágazat helyzetét. Külön probléma az ágazaton belüli összefogás hiánya („magyar betegség”), ami időnként jelentős piaci pozícióvesztéssel jár! A jövõ az extenzív termelés megmaradása mellett a kisebb, értékesebb halhúst előállító telepeké.
Oszd meg a bejegyzést másokkal:
Kapcsolódó bejegyzések:
Címkék: A Bajai HalászLÉ, Aranyponty Zrt., Dajka Andrea, étel, hal, halászat, halétel, halfogyasztás, halgazdaság, Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsa, Lévai Ferenc, Országos Hallakomák Verseny, Véndió
|
2008. szeptember 26. - 12:06
[...] Gordon Baján van otthon • Mirk István: Átkozott a hal a harmadik vízben • Á TöTYöDa • Lévai Ferenc: Fontos árucikk lett a néptáplálék • Nagyon fontos az ízek harmóniája • Béres Béla: Kutatások Bajászlé országban • [...]
2008. szeptember 27. - 13:35
[...] Gordon Baján van otthon • Mirk István: Átkozott a hal a harmadik vízben • Á TöTYöDa • Lévai Ferenc: Fontos árucikk lett a néptáplálék • Nagyon fontos az ízek harmóniája • Béres Béla: Kutatások Bajászlé országban • [...]
2008. szeptember 28. - 15:14
[...] Gordon Baján van otthon • Mirk István: Átkozott a hal a harmadik vízben • Á TöTYöDa • Lévai Ferenc: Fontos árucikk lett a néptáplálék • Nagyon fontos az ízek harmóniája • Béres Béla: Kutatások Bajászlé országban • [...]