Talán a Duna vize sem mossa le a gyalázatát annak, hogy éppen 55 éve, hat tintás seggű diák – közöttük öt líceumba, illetve tanítóképzőbe járó – megdézsmálta a halászok vesszőfonatú, tölcsér alakú halfogó eszközeit. Beavathatom a botlást elkövetők történetecskéjébe a nyájas olvasót, de óvatosságból előre felhívom a figyelmét – mielőtt ítéletet mondana róla -, hogy két hamar van: nem jó hamar inni és hamar ítélni.
Tovább »

 

Ha költő lennék, városunk: – és a hallé- iránt érzett, túlhajtott szerelemtől fűtve bizonyára magasztos mondanivalójú ódát írnék arról a lakomával egybekötött, múlt évi népünnepélyről, ahol kedvem szerint csuda jól éreztem magam. Annyira, hogy a napkelte közeledtéig kitartók lelkesült résztvevői közé tartoztam. Igazi népünnepély volt az a nap, hírét máig nem mosta el az eső, pedig azóta sok víz elfolyt a Dunán.
Tovább »

 

Kéne ide valami nagy népünnepély! – Fohászkodott úgy 10-12  évvel ezelőtt a baja műsorfüzet hasábjai egy időközben más vidékre költözött főiskolai tanár, de amit ebből a Sugóvica partján élők mára megvalósították, az alighanem jócskán túlszárnyalja a szép emlékű szerző legmerészebb álmait is: tavaly több mint 400, most, az elmúlt hét szombatján pedig több mint 600 bogrács alatt gyújtottak tüzet, a sok-sok bajai polgár mellett olyan hírességek is , mint Fa Nándor tengeri hajós vagy Hegedűs D. Géza színész.
Tovább »

 

Videó

Fotók

EFOTT

Rádió


Daniels Cafe bajai kávézó

Naptár

május 2012
H K S C P S V
« jan    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Most online:

Users: 5 Guests

Copyright BAJAI HALÁSZLÉFŐZŐ NÉPÜNNEPÉLY 1996-2007 | bajai halászlé