
|
Hogy milyen volt a nempasszírozós kisebbség tizedik fiesztája, a bajai halászléfőző ünnep? Egy tripla gyökérkezelésnél is rosszabb, hogy nem tudtam lemenni, de az Index helyi kötődésű külsős szerzőjének tetszett. Érdemes megnézni a mutatós galériát, ami Pump Károly helyi fotóművész munkája. A cikkből amúgy sok más mellett az derül ki, hogy a tökéletes hallé birtokában a bajaiak nemhogy a szegedi levet, de a „bajai típusú” tolnai halászlét is lenézik.:-) Na szerencsére nem a tolna városit, ahonnan én is származom félig, hanem a tájegység halászlevét, konkrétan a paksit. |
|
Kilenc éve egy tavaszi reggelen azt hitte, bálás ruhákra várakozik a tömeg a művelődési ház előtt. Megdöbbent, amikor kiderült: az első halászléfőző népünnepélyre jelentkezők torlaszolták el a bejáratot. Béres Béla, a fieszta főszervezője egykori vészforgatókönyvekről, kétségekről, valamint a halászléfőzéshez kapcsolódó élményeiről beszél. |
|
Szinte hihetetlen! Már a kilencedik! Hiszen nyolc éve volt az első halászléfőzés. 1996. július 13-án. A bajai Kernya családban egyszerűbb számontartani az idő múlását. Ők mindig emlékezni fognak a hagyományteremtővé vált júliusi szombatra, a 300 éves város – 300 bogrács halászlé jelmondattal meghirdetett népünnepélyre. Azon a hétvégén élményekkel gazdagodtak, de még feledhetetlenebb esemény főszereplői voltak. A család legifjabb tagjai az első népünnepély másnapján jöttek világra. |
|
Baján osztogatnak. A kedvezményezetteket könnyű felismerni. Kezükben nagy szatyorral lépnek ki a művelődési ház ajtaján, semmi jelét nem mutatják a szégyennek. Sőt, elégedettség olvasható le arcukról, mintha az mondanák: Nagy baj már nem lehet, ezt is elintéztem! Néhány nap alatt többszázan érezhettek így. Ők idén is részesei lesznek a halászléfőző népünnepélynek. |


