 |
|
|
|
||
|
|||
|
Az ember manapság ritkán találkozhatik a néppel. De én most a hétvégén találkoztam vele az immár világhíres bajai halászléünnepen. A nép kövér volt, jókedvű és hangos. Föl-alá hullámzott a gyönyörű főtéren – hat óra, vagyis a tűzgyújtás előtt ugrásra kész, tele bográcsok között járt-kelt izgatott várakozással, nyolc után lassan, elégedetten, fényes arccal. Körülötte ekkor már halászlék, bukták, rétesek romjai – olyan halmokban, hogy még egy ünnep kijött volna belőlük. |
|
Mennyit ér a bajai halászlé? Bizonyára senki sem vállalkozna arra, hogy megbecsülje azoknak a számát, aki minden előzetes bejelentkezés nélkül utaztak Bajára a tavalyi halászléfőzésre. Így tett az a budapesti házaspár is, amely a rendezvény előtti napon a tévében látta a fiesztáról készült előzetes riportot. Szombaton autóba ültek, és próba-szerencse alapon megcélozták a Szentháromság teret. A látvány és az ínycsiklandozó illatok megtették hatásukat, így a fővárosi látogatók is megéheztek. |
|
No kérem szépen. Ízibe rittyentek egy csinos kis mottót ide az elejére, mer’ az csak így klafa. Imígyen szólna: „Semmit sem ér egy halászlé, ha desszertként némi történet nem lengi be az asztal környékét. A jó halat még jobb követ, és a sztorik közöttünk maradnak, míg a szálkákkal együtt le nem söpörjük őket emlékezetünk asztaláról”. (Ez eléggé zavaros. Nem is kell jobb jelszó vagy miacsuda.) |
