
|
Hogy milyen volt a nempasszírozós kisebbség tizedik fiesztája, a bajai halászléfőző ünnep? Egy tripla gyökérkezelésnél is rosszabb, hogy nem tudtam lemenni, de az Index helyi kötődésű külsős szerzőjének tetszett. Érdemes megnézni a mutatós galériát, ami Pump Károly helyi fotóművész munkája. A cikkből amúgy sok más mellett az derül ki, hogy a tökéletes hallé birtokában a bajaiak nemhogy a szegedi levet, de a „bajai típusú” tolnai halászlét is lenézik.:-) Na szerencsére nem a tolna városit, ahonnan én is származom félig, hanem a tájegység halászlevét, konkrétan a paksit. |
|
Peregnek a napok, hónapok, évek, és peregnek az események. Apró, stabil pontok után kutatunk talán valamennyien, mintegy vázat keresve a sok eszközzel méricskélt, mégis megfoghatatlannak tűnő, egyre csak múló időnek. Ha közben hellyel-közzel még jól is érezzük magunkat, akkor valamit már elértünk. Bajának, a bajaiaknak, a sok állandó és az új vendégeknek immár hét esztendeje megvan egy tuti nap: július második szombatján ha törik, ha szakad, indulás a belvárosba. Bográccsal a kézben. |
|
Tegyünk fel, hogy van két bajai férfi. Barátok. Gondoljuk azt, ők ketten gyakran főznek halat. Ebből következik: állandóan vitáznak a legjobbnak ítélt módszerről. Bármelyiküknek szüksége van egy kis cívódára, feldobja a számukra hoszú ideje megoldhatatlannak tűnő vita- kérdést: Kell-e, lehet-e fokhagymát tenni a lébe? |
|
- Mikor főzött először halat? |


