
|
Ritkán versenyeztetik főztjüket a halászlé igazi mesterei, hiszen tudják anélkül is, hogy az övék a legjobb a világon. A nagyszabású bajai népünnepély is főként a tizenkettedik éve rendre odasereglő vendégeknek szól, a helyiek inkább otthon, saját körben készítik a halaclit. Az igazi tudás birtokában kevesen vannak, a halászléfőzés egyetlen más „konyhai” tevékenységhez sem hasonlítható. S aki a szakácskönyv után nyúl, jobb, ha a bográcsot már be sem piszkolja, tanulni ugyanis csak egy mestertől lehet, olyantól, aki betekintést enged a szertartás nagy titkaiba. |
|
Kilencedik alkalommal rendeztek Halászléfőző Fesztivált szombaton Baján. Mintegy félszázezer vendég töltötte meg egy napra a Duna parti várost. Baja és a halászlé neve már Európában is egyet jelent. A bajai főteret és a belváros utcáit megtöltő asztalok mellé ezúttal is mintegy kétezer család, baráti társaság ült le, hogy a finom étek és a jó bor mellett kellemes órákat töltsenek el együtt, jó hangulatban. |
|
Szombaton rendezték meg a hagyományos halfőző népünnepélyt Baja főterén. Az idén több mint kétezer bográcsban főtt a halászlé. A bográcsokban körülbelül 20 tonna hal főtt, amihez sok hagymát és pirospaprikát használtak fel. A rendezvényre majdnem 50 ezren érkeztek a városba. Nyolcadik éve minden július második szombatján megrendezik Baja legnagyobb látogatottságú eseményét: a halászlé ünnepét. |
|
Nyolcadik alkalommal rendezik meg idén a híres Bajai Népünnepélyt; a színes kulturális programsorozat már csütörtökön megkezdődött, ám csúcspontjának kétségkívül a gigantikus szombati halászléfőző verseny ígérkezik, ahol kétezer bográcsban egyszerre rotyog majd az ízletes leves. |
|
Az igazán nagyszerű dolgok mindig egyszerűek. Nem lehet véletlen, hogy a legprimitívebb hazai hal(ász)lé lett egyúttal a leghíresebb. Miközben a fél ország nyúzza, vonja, passzírozza, meg irdalja a szerencsétlen halat, majd mindenféle titokzatos receptúrákat alkalmaz az ízfokozás reményében, addig Baján elég mindenből egy egység. Tehát: alapesetben egy kiló hal, egy liter víz, egy fej hagyma, egy púpozott kanál pirospaprika, illetve ennek egyszerű többszörösei. A némi só kicsit kilóg a sorból, de emiatt nem érdemes meginogni. Baja legújabb kori történetére tényleg rányomja bélyegét az egyediség. |
|
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a hétvégén Baján a Halléfőző Fesztivált, amely mára már tízezreket vonz a halászlé fővárosába – tájékoztatott Béres Béla, a fesztivál főszervezője. A magyar néprajzi irodalom szerint a halászlé valójában hosszú lére eresztett halpaprikás. Alapja a sok és jóféle hal, amelyet vízparton fõznek. A szolgafa, a bogrács és a jellegzetes fűszerek mellett elmaradhatatlan kelléke a paprika, vagyis a “török bors”. |
|
Baján ma 2014 bográcsban fő a halászlé a hetedik alkalommal megrendezendő fesztiválon. A belvárosba, a Szentháromság térre, a csatlakozó utcákba és a Petőfi-szigetre legalább ötvenezer vendéget várnak. |
|
Baján osztogatnak. A kedvezményezetteket könnyű felismerni. Kezükben nagy szatyorral lépnek ki a művelődési ház ajtaján, semmi jelét nem mutatják a szégyennek. Sőt, elégedettség olvasható le arcukról, mintha az mondanák: Nagy baj már nem lehet, ezt is elintéztem! Néhány nap alatt többszázan érezhettek így. Ők idén is részesei lesznek a halászléfőző népünnepélynek. |
|
Az idei nyár talán legnagyobb gasztronómiai csemegéjét ígéri az a ma kezdődő halászléfőző-verseny, amelyet immáron hatodik alkalommal rendeznek meg Baján. A tervek szerint összesen 2014 bográcsban rotyog majd a híres halászlé, amelyhez nem kevesebb, mint tíz tonna halat és másfél tonna paprikát használnak fel a versenyzők. A mindössze negyvenezres lélekszámú Duna-parti kisváros – ezzel a különleges rendezvényével – mára igazi nemzetközi hírnevet szerzett magának. |
|
Összesen 2014 bogrács alá gyújtottak tüzet szombaton Baján, a halászlé ünnepén. A főtéren rendezett fesztivál már ötödik alkalommal vonzza a városba a nagyközönséget; öt éve a város alapításának háromszázadik évfordulóját ünnepelték vele. |


