 |
|
|
|
||
|
|||
|
Még nem találkoztam olyan emberrel, aki azt mondta volna, ő Baja városát speciel nem szereti. Nincs is olyan ember, nem is lehet. Aki bajai, az annak örül, hogy ott van, aki pedig nem bajai, az annak, hogy néha elmehet oda. Én az utóbbi csoportba tartozom. |
|
Azt mondják: a bajaiak, ha elkerülnek Sugó-parti városukból, és valahol messze idegenben összeverődnek a borospoharaik, bizony mindenből egyet emlegetnek. Egy jó focistát – a Tojást -, egy jó nőt – az Évát -, egy jó halászlét – a bajait. Szoros kivételt képeznek a bajai kosárlabdázók, ez esetben csak a jobbakat felsorolni is kevés lenne egy este. És hát a Sugó partja is megér egy kitérőt, mert itt üzemelt hosszú évtizedekig, míg le nem égett, az egyetlen jó kocsma. Árterületen, tegyük hozzá, és öreg bajaiak a megmondhatói: nagy víz idején mindig ki volt téve néhány pár gumicsizma a gátra, hogy a törzsvendégek mindennapi betevőjükért a pulthoz gázolhassanak. |
|
A. szektor: Szentháromság tér, Városháza előtti nagyszínpad két oldala és az Apponyi utca (Bor utca) főzőhelyei. |
|
A hal nem különösebben vonzó állat. Nincsenek végtagjai, teste nyálkás és kellemetlen szagú, tekintete üres, nem beszél, és hamar megdöglik a kalickában. Vannak emberek, akiket mégis misztikus kapcsolat fűz a halakhoz, főként főtt állapotban, paprikás lében úszva, gyufatésztával. A hétvégén 50-60 ezer ilyen ember gyűlt össze Baján, köztük a Magyar Narancs csapata, hogy csípős füstbe burkolják a kisvárost, majd beleegyenek más bográcsába, amiért más helyzetben filézőkés járna a bordák közé. |
|
Szombaton hatodik alkalommal lobban fel egyszerre a láng, s kezdődik Baján az össznépi halászléfőzés. Az ötlet 1995-ben született a Bajáról elszármazott diplomata, a jelenlegi londoni nagykövet, Szentiványi Gábor ötlete, aki azt javasolta a város vezetőinek, a főtéren egyszerre sok-sok bográcsban főjön a hal. Az ötlet egy év múlva megvalósult, 1996-ban Baja várossá válásának 300-ik évfordulóján több mint háromszáz bogrács halászlét főztek. |
|
Hinter dem Hotel-Restaurant „Sugovica“, drüben, auf der „Petőfi“-Insel, haben sich junge Köche mit meisterlichen Ambitionen einem gastronomischen Wettbewerb gestellt. Den Gasten aus den Partnerstädten wurden allerlei wohlgeratene Köstlichkeiten präsentiert, von denen es hieß, sie sollten zu Mittag verzehrt werden. In froher Erwartung saß man also im Restaurant und harrte der Leckerbissen. Den Auftakt eint feurig gewürzte, appetitanregende Gulaschsuppe, bei der aber niemand so richtig herzhaft zugreifen wollte, wollte man doch den Magen nicht von vornherein zu sehr belasten. Dieses zögerliche Verhalten rächte sich – nach der Suppe kam nämlich nichts mehr. |
