Tizedik alkalommal gyúlnak tüzek a bográcsok alatt szombaton Baja belvárosában. A halászléfőző Népünnepély kezdeteiről és jövőjéről kérdeztük Széll Pétert. A polgármester arról is beszélt, hogy a Szentháromság tér felújítása véleménye szerint milyen hatással lesz a fiesztára.
Tovább »

 

Kilencedik alkalommal rendezték meg szombaton az immár Európa-hírű bajai halászléfőző népünnepélyt. Az idén is több mint 2000 bográcsban rotyogott a pompás halászlé a Szentháromság téren, a történelmi belvárosban és a festői szépségű Petőfi-szigeten. Azok, akik nem váltottak asztalt, odahaza baráti, rokoni társaságban készítették a bajai halászlét.

Bajai Napló 2004. július 12. (Petőfi Népe)

Tovább »

 

Kilencedik alkalommal rendeztek Halászléfőző Fesztivált szombaton Baján. Mintegy félszázezer vendég töltötte meg egy napra a Duna parti várost. Baja és a halászlé neve már Európában is egyet jelent. A bajai főteret és a belváros utcáit megtöltő asztalok mellé ezúttal is mintegy kétezer család, baráti társaság ült le, hogy a finom étek és a jó bor mellett kellemes órákat töltsenek el együtt, jó hangulatban.
Tovább »

 

- Köszönöm minden bajainak, hogy vállalja a házigazda-szerepet. Általuk vált a népünnepély az ország öt legnagyobb fesztiváljának egyikévé. Legalább 2100 házigazda van. Nem a város, nem az önkormányzat fogadja a vendégeket és teszi sikeressé a népünnepélyt, hanem azok, akik vállalják, hogy főznek és asztalukhoz ültetik barátaikat. Csak az ő áldozatvállalásukkal lehet sikeres a népünnepély – fogalmazott Széll Péter.
Tovább »

 

Mintegy 60 ezren – bajaiak és az ország, sőt a világ minden tájáról érkezett vendégek – önfeledten szórakoztak szombaton a Bajai Halászlé Ünnepén. Az idei mottó ez volt: „Európa asztalánál”. A szervezés és a lebonyolítás méltó volt az elvárásokhoz, melyek alapján Baját a halászlé fővárosának nevezik. A hivatalos értékelés még hátra van, de az általános vélemény alapján már most kijelenthető: a nyolcadik népünnepély tovább öregbítette a Sugovica-parti város jó hírnevét.
Tovább »

 

Nyolcadik alkalommal rendezik meg idén a híres Bajai Népünnepélyt; a színes kulturális programsorozat már csütörtökön megkezdődött, ám csúcspontjának kétségkívül a gigantikus szombati halászléfőző verseny ígérkezik, ahol kétezer bográcsban egyszerre rotyog majd az ízletes leves.
Tovább »

 

- Mikor főzött először halat?
- Mindig szerettem a halászlét. Amikor Bajára kerültem, akkor kollégáimtól – Dittler Ferenctől és Bernschütz Sándortól -  lestem el a főzés tudományát, de sokat segített sógorom is. Röviddel ezután már egészen ehető produkcióra voltam képes.  Ismert a módszer, bár mindenkinek megvan a saját technikája, de halban a Sobri mester által kialakított hagyományokhoz  igazodom. Jó tanítómestereim voltak, ezért nyugodtan mondhatom: ezen a téren egyre ritkábban hibázom.
Tovább »

 

Szombaton hatodik alkalommal lobban fel egyszerre a láng, s kezdődik Baján az össznépi halászléfőzés. Az ötlet 1995-ben született a Bajáról elszármazott diplomata, a jelenlegi londoni nagykövet, Szentiványi Gábor ötlete, aki azt javasolta a város vezetőinek, a főtéren egyszerre sok-sok bográcsban főjön a hal. Az ötlet egy év múlva megvalósult, 1996-ban Baja várossá válásának 300-ik évfordulóján több mint háromszáz bogrács halászlét főztek.
Tovább »

 

Az öt év előtti alapító tagok szándéka megvalósult: a Bajai Népünnepély sokkal több, mint egy olyan rendezvény, amikor baráti társaságban eszünk egy jó halat, kortyolunk hozzá jóféle vörösbort, azután, mint aki jól végezte dolgát hazamegyünk. Aki részt vett az előző négy alkalmon, az személyesen igazolhatja a fenti megállapítást. Nem tagadom persze, hogy a gasztronómiai örömöknek is fontos szerepe van ezen a napon, mégis azt kell mondanom, többről, sokkal többről van szó.

Tovább »

 

Harminc-negyven ezer embert várnak ma estére a bajai főtérre. Bár ilyenkor türelmesebbek, megértőbbek az emberek, mindig  szükség van a mentők, tűzoltók segítségére. Mindkét szervezet felkészült a hétvégi népünnepélyre.
Tovább »

 

Videó

Fotók

EFOTT

Rádió


Daniels Cafe bajai kávézó

Naptár

május 2012
H K S C P S V
« jan    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Most online:

Users: 5 Guests

Copyright BAJAI HALÁSZLÉFŐZŐ NÉPÜNNEPÉLY 1996-2007 | bajai halászlé